Így találhatod meg a megfelelő edzőcipőt!

Amint elhatároztad, hogy edzeni fogsz, az első feladatod, hogy megtaláld a számodra megfelelő edzőcipőt.

Óriási különbség lehet cipő és cipő között. Nem elsősorban a márkákra gondolok, hanem arra, hogy milyen célra és milyen lábra keressük a lábbelit. Ma már annyira a design uralja a cipők piacát is, hogy könnyen elcsábulunk egy-egy jól kinéző darab kedvéért, azonban néhány edzés után nagy csalódás érhet, ha nem figyelünk oda, hogy milyen cipőt választunk. Hiába költöttél egy vagyont az új cipőre, ha az nem tudja a megfelelő teljesítményt nyújtani számodra.

Miért fontos a jó edzőcipő?

A nem megfelelő edzőcipők használatakor nem egyenletesen oszlik el a teher. Minden lépésnél terhelés érheti a gerincedet, az ízületeket vagy a térdet. Sajnos emiatt a sérülés kockázata is nagyobb és könnyen beleeshetsz abba a hibába, hogy egy ilyen aprónak tűnő dolog miatt heteket esetleg hónapokat kell majd kihagynod. Nem megijeszteni szeretnélek, inkább csak felhívni a figyelmedet arra, hogy tényleg mennyire fontos, hogy jó cipőt válassz.

Milyen szempontokat érdemes figyelembe venned?

Három kategóriát is el lehet különíteni edzőcipők terén: a stabil típusú cipő, ami a befelé dőlő bokához való, a semleges típusú, amely a normál és a kifelé dőlő lábra megfelelő. A naturális vonal pedig szabadabban hagyja a lábat, viszont nem ad olyan támogatást a lábnak, mint az előbbi kettő. Érdemes kideríteni a cipővásárlás előtt, hogy milyen típusú lábbelire van szükséged. Ezt a legegyszerűbben úgy teheted meg, ha vizes lábbal ráállsz egy A4-es méretű papírra és megvizsgálod a talpformád, vagy egy használt edzőcipőd talpát nézed meg. Vízszintes felületen egymás mellé rakod a két cipőt és megnézed a sarokrész felől, merre dől a cipő felső része. Ha a felső részek egymás felé dőlnek, akkor befele dőlő, ha kifelé, akkor kifelé dőlő, vagy ha párhuzamosan függőlegesen állnak, neutrális a lábboltozatod.

Fontos szempont a testtömeg is, ugyanis a puhább talprészű cipők nem lesznek megfelelőek, ha nagyobb testömeggel rendelkezel vagy magasabb vagy. Nem csak a lábadnak lesz rossz, de a cipő is sokkal hamarabb tönkremegy.

Milyen típusú mozgást végzel?

Futás

Ha úgy döntöttél, hogy futni szeretnél, akkor további szempontokat is figyelembe kell venned, hogy megtaláld a tökéletes cipőt. Általában 800-1500 kilométeres távra készítik a futócipőket, és ezt követően kezd romlani a tartási képességük. Ha rövidebb távokat futsz, akkor nem kell olyan cipőt beszerezned, amit folyamatos futásra fejlesztettek ki. Inkább válassz egy közepes ár kategóriájú cipőt, és cseréld le, amint úgy érzed, hogy már nem nyújtja a kellő védelmet. Ha viszont minden nap több kilométert futsz, akkor érdemesebb egy drágább darabot választanod, amit hosszabb ideig tudsz használni, mint egy olcsóbbat megvenni, amit félévente le kell cserélned. Ha kemény talajon futsz (mondjuk aszfalton) akkor fontos a jó kapaszkodóképesség, a stabilitás és, hogy a felső rész strapabíróbb legyen.

Ügyelj arra, hogy ne kemény, merev talpú legyen a cipő, mert ezek fokozzák a sérülésveszélyt, és nem megfelelő a kiképzésük. A puhább talpú cipők csökkentik az ízületek terhelését és védik a gerincet.

Futócipők terén rengeteg márka közül válogathatunk, ám én mégis az ASICS-et tartom az egyik, ha nem a legjobb választásnak. A legújabb Fuzex Rush kollekció már olyan tulajdonságokkal rendelkezik, hogy az edzés végén is ugyanolyan hatékony tudsz lenni, mint az elején. A megfelelő csillapítás mellett, kitűnően illeszkedik a lábra és jó alátámasztást is biztosít.


Súlyzós edzés:
 

Első hallásra azt gondolhatod, hogy nincs is szükség speciális cipőre, hiszen „csak” súlyt emelsz. Viselés során azonban érezni fogod, hogy mekkora különbség van egy futócipő és egy súlyzós edzésre tervezett cipő között. Több izmot és erőt tudsz bevinni a munkába, ha a megfelelő lábbeliben edzel. Guggolásoknál és láb gyakorlatoknál például a sarkadra kell helyezni a testsúlyt, amit futócipőben nagyon nehéz megtenni. A kemény talpú cipők lesznek a megfelelőek, hiszen kellő támaszt nyújtanak majd számodra.

Aerobic edzés:

Azt hiszem, hogy talán ebben az esetben van a legegyszerűbb dolgod, mert csak a cipő rugalmasságára és tartására kell figyelned. Mivel az edzéseken sok az ugrálás, így fontos, hogy a cipő tompítsa az ebből adódó ütéseket. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy jó szellőzést biztosítson a lábaknak és akár rendelkezhet speciálisan magasított talpbetéttel is.

 

Néhány tipp a megfelelő cipő választásához:

  • Kérlek, ne az alapján válassz cipőt, hogy milyen a színe, design-ja vagy milyen típust hord az edzőtársad. Lehet, hogy neki bevált, de a te lábadnak viszont szenvedés lesz.
  • Érdemesebb délután vásárolni, mert ilyenkor már be van kicsit dagadva a láb és akár fél méret különbség is lehet a reggeli mérethez képest.
  • Ha megvan a cipő, próbáld fel mindkét lábadra, mert gyakori, hogy az egyik lábunk egy picivel nagyobb, mint a másik.
  • Ne mezítláb és ne vékony zokniban próbáld fel a cipőt, hanem vidd magaddal a sportzoknidat!
  • Fontos hogy a cipő orra és a lábujjak között legyen kb. fél centiméter távolság. Így a lábad szabadon mozoghat, ami aktív mozgásnál lényeges szempont.

 

 

Minden sportágnak van külön lábbelije, még a golfnak is, úgyhogy érdemes kihasználni a lehetőséget és a megfelelő edzésformához választani a cipőt. Nem csak a teljesítményedet növelheted, de sérüléseket is elkerülhetsz.

 

Egyéb - 2017. április 7.
Megosztom Facebookon!