Iratkozz fel a * VIP Blog * oldalon közzétett szuper receptekért és edzésekért!

 

Majd a sírban alszok! Na én tuti nem!

Életmód, Lélek, Lélek fitnesz - 2017. május 24.
Megosztom Facebookon!

Pár évvel ezelőtt találkoztam egy fiúval, aki 1-2 évvel lehetett idősebb nálam. Míg én egyik napról a másikra éltem, addig ő fényűző módon. Menő kocsija volt, trendi ruhái és egy kötegnyi pénz a zsebében. Bármit megtehetett, amiről én csak álmodtam ( visszagondolva eléggé keveset tudtam a boldog életről).

Rengeteget dolgozott, 2-3 órát aludt. “Majd a sírban alszom!” Úgy tűnt számomra, hogy a siker egyenlő a szakadatlan munkával és az alvás megvonással. Úgyhogy én is rákapcsoltam és beálltam a zombik táborába. Egész nap munka, 2-3 óra alvás és valóban a siker jött is.

Aztán találkoztam valakivel, aki már a karrierje csúcsán volt javában. Emlékszem, nem féltem hajnali 2-kor írni neki, hogy tanácsokat kérjek a munkával kapcsolatban. Gondoltam…sikeres…tehát nem alszik. Mindig figyelmeztetett, hogy nem haladok túl jó úton azzal, hogy nem alszom.

De hát a “nem alvás menőség” korszakát éljük, nem? Mert még a játszótéren is az anyukák versenyt csinálnak abból, hogy ki alszik kevesebbet. Az az “igazi anya”, aki nyúzott,stresszes, kialvatlan…mert hát ő biztos sokat tesz a családjáért!

Cikkek hadát küldte el számomra arról, hogy hogyan lehetünk produktívak 8 órában. Bombázott írásokkal arra nézve, hogy milyen egészségügyi problémákat tud okozni a kialvatlanság. Nem győzött túlságosan meg. Aztán egy nap küldött egy cikket arról, hogy az alváshiány hogyan befolyásolja a fogyást.

Szerintem nem kell mondanom, hogy ez volt az, ami rávett arra,hogy végre normálisan aludjak. Pedig rengeteg jótékony hatása van az alvásnak ( és azóta is minden elkészül).

Vagyis csak az van! Igazából ez az egyik legjobb dolog az egészséges étkezés és mozgás mellett, amit önmagaddal tehetsz!

 

Egy elrettentő összefoglalót is csináltam Nektek, hogy megmutassam, mi történik a testeddel akár egy nap alváshiány után!

 

Szóval mondhatom, hogy vallásos lettem az alvással kapcsolatban! És ellenben a mai kor trendjével, én arra buzdítalak, hogy legalább aludj 7-9 órát! A tested meghálálja!

Oh…és emlékeztek a fiúra a cikk elején? Mondanom sem kell, hogy teljesen kiégett, elvesztett mindent. A kocsit összetörte, mert elaludt. Az üzlet tönkre ment, mert hibát, hibára halmozott. Most azon dolgozik, hogy újra kezdje az életét! Sok szerencsét neki!

 

 

Facebook hozzászólások

hozzászólás

Érdekelhetnek még