“Szandra, köszönöm, hogy ezt az egészet megalkottad. Folyamatosan azért dolgozol, hogy átadd a tudásodat nekünk, hogy fejlődhessünk, hogy jobb, boldogabb emberekké váljunk. És tényleg mindig ott vagy, hogy segíts, ha szükségünk van valamire.”
“Én kb. 1,5 éve vagyok aktívan FJ. Amikor rám talált ez az egész, épp egy elég nehéz időszakot éltem meg, már hónapok óta mélyponton voltam lelkileg, és úgy éreztem, muszáj változtatnom, mert egyszerűen nem tudom, merre tovább.
Gyerekkoromtól mindig is túlsúlyos voltam. Még a FJ korszakom előtt kb. 1 évvel életmódot váltottam, önerőből próbáltam egészségesen táplálkozni, de a mennyiségekkel abszolút nem voltam tisztában. Elkezdtem sportolni is, de miután kb. 20 kg-t fogytam, még mindig nem voltam elégedett magammal – és jött az említett mélypont is az életemben. Ezután jelent meg a táplálkozási program, amit én a hivatalos indulás után 1 héttel – 2014. okt. végén kezdtem el, majd 2015. jan. végén a 12 hetes edzésbe is belevágtam.
Annyira örülök, hogy volt bátorságom elkezdeni, kitartottam, és nem adtam fel a mai napig sem. Ebben persze hihetetlen nagy segítség a támogató csoport, aminek ezzel együtt a részévé váltam. Hatalmas húzóerő, folyamatosan motiváljuk egymást. Ha rajtunk múlik, bizony, senki nem adja fel. 😛 Persze megingások mindenkinél vannak, de ez egy abszolút tartható életmód, és miután egy-egy botlás után koronát igazítottunk, haladunk tovább előre az úton. 🙂
Úgy érzem, kijelenthetem, hogy mára már igazi FJ-vá váltam. Tényleg szívből örülök, hogy elindultam ezen az úton, mert új célt adott a mindennapokban, és segített visszatalálni önmagamhoz. Illetve a külső átalakulás mellett lelkileg is megerősödtem, sokkal magabiztosabb és boldogabb vagyok.
Szandra, köszönöm, hogy ezt az egészet megalkottad. Folyamatosan azért dolgozol, hogy átadd a tudásodat nekünk, hogy fejlődhessünk, hogy jobb, boldogabb emberekké váljunk. És tényleg mindig ott vagy, hogy segíts, ha szükségünk van valamire. Még akkor is, amikor kb. huszadszor fárasztunk ugyanazzal a kérdéssel. 😛
Lehet, hogy ez így kevés, de úgysem tudom elégszer elmondani, mennyire hálás vagyok. Ezért most csak ennyit mondok: Köszönöm – de ezt őszintén. 🙂 <3″
A Fitness Junkie programokról bővebb információt találsz ITT.